Bevezető a tudományos‑fantasztikus irodalomhoz
L. Ron Hubbard írása
(folytatás)

A történeteimnek csak körülbelül 10%‑a íródott a tudományos‑fantasztikus és a fantasyirodalom piacaira. Szapora tollú írónak számítottam, és ezek a területek egyszerűen nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy mindent befogadjanak, amit meg tudtam írni. A Street and Smith‑féle beszélgetést megelőző nyolc év alatt más irodalmi területeken alapoztam meg a jó híremet.

Campbell – anélkül hogy túl sok szót vesztegetnénk a dologra – a neki írt történeteim nagy részét nem tudományos‑fantasztikus írásnak tekintette, hanem fantasynak, ami egy teljesen más műfaj. Néhány történetemet lelkesen kiadta tudományos‑fantasztikus írásként – többek között a Végső elsötétítést. Valójában sok másikat is. Én magam is rendelkeztem némi tudományos háttérrel, és végeztem egy kevés úttörő kutatómunkát a rakéták és a cseppfolyós gázok terén, de akkoriban az Ember múltban szerzett tudásának különféle területeit tanulmányoztam, hogy lássam, hozott‑e létre bármi időtálló dolgot. Ez, valamint Az Ezeregyéjszaka meséi néven ismert réges‑régi történetek szeretete vezetett el oda, hogy meglehetősen sok fantasyt írjak. Ennek a fantasy anyagnak a kezelésére Campbell elindított egy másik magazint, az Unknownt. Ameddig történeteket írtam bele, fennmaradt. De jött a háború, én is és mások is elmentünk, és azt hiszem, az Unknown csak körülbelül negyven hónapig tartott. Ilyen történeteket elég nehéz volt találni. És ezek nem igazán voltak Campbell erősségei.

Tehát bárki, aki a tudományos fantasztikumot a fantasy egyik ágaként vagy kiterjesztéseként próbálja meghatározni, szerencsétlenségére összeütközésbe kerül a kifejezések régóta elfogadott szakmai használatával. Ez a műfajok keverésének a kora. Olyan zenéket hallok, ahol a különböző zenei formák valamiféle levesként keverednek. Olyan sok különféle táncstílust látok összekutyulva egyetlen „táncba”, hogy azon tűnődöm, vajon a koreográfusok tényleg ismerik‑e még a tánc különféle műfajait. Széles körben terjed az az elképzelés, hogy csak az összeütközés hoz létre új dolgokat. Ez a gondolat talán Hegeltől, a filozófustól ered, de ő sok más ostobaság mellett azt is kijelentette, hogy a háborúra az emberek szellemi egészsége érdekében van szükség. Ha minden új gondolatnak régi gondolatok összeütközéséből kellene létrejönnie, akkor tagadnunk kellene az eredeti gondolatok létrejöttének lehetőségét.

Szóval, milyen lenne a tiszta tudományos‑fantasztikus irodalom?

Eddig feltételezték, hogy a tudományos‑fantasztikus irodalomnak olyan korban kell születnie, amelyben már létezik tudomány. Megkockáztatva, hogy vitát és harsány tiltakozást váltok ki, szeretnék rámutatni néhány dologra – ezt életem során egyébként gyakran kockáztattam meg, és meg is kaptam a magamét, de nem érdekelt, egyszerűen csak mentem tovább, és tettem a dolgom.

A tudományos‑fantasztikus irodalom NEM valamilyen tudományos felfedezés vagy fejlesztés után jelenik meg. Ez a lehetőségek hírnöke. Egy kérés, hogy valaki dolgozzon a jövőn. Ugyanakkor ez nem egy jóslat. Ez egy álom, amely megelőzi annak a napnak a hajnalát, amikor a feltaláló vagy a tudós felébred, előveszi a könyveit, vagy belép a laboratóriumába, és felteszi a kérdést: „Vajon meg tudom valósítani ezt az álmot a valódi tudomány területén?”

Visszatérhetünk Lukianoszhoz az i. sz. 2. századból vagy Johannes Keplerhez (1571–1630) – a modern dinamikus asztronómia megalapítójához és a Somnium, egy képzeletbeli Hold‑utazás szerzőjéhez – vagy Mary Shelley‑hez és az ő Frankensteinjéhez, Poe‑hoz, Vernéhez vagy Wellshez, és eltűnődhetünk azon, hogy ezek igazán tudományos‑fantasztikus művek‑e. Nézzünk egy példát: valaki feltalál egy habverőt. Egy író később ír egy történetet egy habverőről. Ezzel nem tudományos‑fantasztikus történetet írt. Folytassuk a példát: egy ember ír egy történetet valamilyen fémtárgyról, amelyet ha ide‑oda pödörgetnek, habot csinál a tejszínből, de még soha nem létezett ilyen eszköz. Most tudományos‑fantasztikus művet írt. Valaki más egy héttel vagy egy évszázaddal később elolvassa a történetet, és azt mondja: „Nahát, nahát! Talán meg lehet csinálni. És készít egy habverőt. De attól függetlenül, hogy lehetséges‑e két fémdarab ide‑oda pörgetésével habot készíteni, vagy hogy ezt később valaki megtette‑e, az illető attól még tudományos‑fantasztikus művet írt.

Hogyan tekintünk a „fiction” szóra az eredeti „science fiction” kifejezésből? Ez egy azonos alakú szó az angolban. Ez esetben két különböző dolgot jelent. Egy irodalomprofesszor tudja, hogy ennek jelentése: „irodalmi mű, amelynek tartalma a képzelet szüleménye, és nem feltétlenül alapul tényeken; az az irodalmi kategória, amely ilyen műveket foglal magába, beleértve a regényeket, novellákat és színdarabokat.” A szó a latin fictio („készítés, formálás”) szóból ered, amely a fictus szóból, a fingere szó befejezett melléknévi igenévi formájából ered, amelynek jelentése: „megérint, formál, alakít”.

Amikor azonban hozzátesszük a  science” (tudomány) szót, és megkapjuk a „science fiction” kifejezést a „fiction” szó két jelentést kap egyszerre: 1. A történetben használt tudomány legalábbis részben fikció (kitaláció); és 2. bármely történet irodalmi mű. Az American Heritage Dictionary of English Language így határozza meg a science fictiont: „kitalált történet, amelyben tudományos fejlesztések és felfedezések alkotják a cselekmény vagy a háttér egy részét; különösen olyan irodalmi történet, amely jövőbeli tudományos lehetőségek előrejelzésén alapul.”

Tehát a szótári meghatározás és egy csomó Campbell‑lel és az akkori írótársaimmal folytatott beszélgetés alapján azt mondhatom, hogy a tudományos‑fantasztikus irodalom a fizikai univerzummal és a tudományokkal foglalkozik; ezek között ott lehet a közgazdaságtan, a szociológia, az orvostudomány és hasonlók is, amelyek mindegyikének van anyagi alapja.

És akkor mi a fantasy?

Nos, higgyék el nekem, ha pusztán az élénk képzelet alkalmazása lenne, akkor a közgazdászok, a kormányzati képviselők és hasonlók közül jó néhányan teljesen kvalifikált írók lennének! A fantasyra azt mondani, hogy „képzeletdús”, olyan lenne, mintha egy egész könyvtárra azt mondanánk, hogy „szavak”. Túlzottan leegyszerűsítő, túl általános kifejezés.

Ezekben a modern időkben a „fantasy” mint irodalmi műfaj számos alkotóeleme eltűnt a színről. Már enciklopédiákban is alig találjuk meg őket. Ilyen tárgyak a spiritualizmus, a mitológia, a mágia, a jóslás, a természetfeletti és még sok más, hasonló terület.

Ezek egyikének sem volt igazán köze a valós univerzumhoz. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy soha nem volt semennyi érvényességük, vagy hogy soha nem fognak újra felbukkanni; csupán azt jelenti, hogy az ember jelenleg belesüppedt a materialisztikus élvezetek világába.

E tárgyak jó része hamis adatokból áll, de talán soha nem fog eljönni az az idő, amikor minden ilyen jelenségre magyarázatot találnak. Ez a hatalmas tudásanyag elsősorban a természettudományok hosszú sikersorozata miatt esett ki a látóterünkből. De megfigyeltem, hogy minden alkalommal, amikor a modern tudomány úgy gondolja, hogy eljutott mindennek a lényegéhez, belefut olyan dolgokba (és néha átveszi őket), mint azok az egyiptomi mítoszok, amelyek szerint az Ember a sárból lett, vagy valami ilyesmi. Itt azonban csak arra akarok kilyukadni, hogy egy egész sor olyan jelenség van, amelyet nem tudunk „anyagiként” besorolni. Ezek a nem anyagi, nem az univerzumhoz tartozó témák. És függetlenül attól, hogy sok régi elképzelés mennyire hamis volt, azok mégis léteztek; ki tudja, hogy nem létezett‑e némi igazság egyes darabjaikban. Az embernek tanulmányoznia kellene ezeket a tárgyakat ahhoz, hogy teljes megértést szerezzen minden lehetséges tudással és hittel kapcsolatban. Nem azt akarom elérni, hogy valaki azt mondhassa, én hiszek az összes ilyen dologban: csak azt mondom, hogy létezik egy másik világ is az elkötelezett – sőt talán együgyű – materializmus mellett.

A „fantasy” irodalmi jelentését a szótár a következőképpen határozza meg: „irodalmi vagy drámai mű, amelyet rendkívül képzeletgazdag vagy természetfeletti elemek jellemeznek.” De még ez is kissé korlátozott meghatározás.

Tehát fantasynak lehet nevezni minden olyan kitalált történetet, amely olyan elemeket tartalmaz, mint a spiritualizmus, a mitológia, a mágia, a jóslás, a természetfeletti és így tovább. Az Ezeregyéjszaka sok‑sok ország és civilizáció történeteinek gyűjteménye volt, nem csak az arab világé, ahogy sokan hiszik. Az eredeti címe: Az Ezeregyéjszaka meséi. Hemzsegnek benne a fantasy műfajra jellemző példák.